Bizony ez a jeles dátum is elérkezett, három éves lettem. Sajnos napló írásra kevesebb időm adódik, annyi más érdekességgel kell foglalkoznom mostanság...

Számolok, mint gép; tudok egy csomó verset és mesét; szeretek énekelni (bár apa szerint a hallásomat azt sajnos tőle örököltem); simán kibeszélem a pókot a sarokból, ledumálom a napot az égről (nézzetek csak ki, amikor ezt gépelem is ippeg sötét van az imént végeztem azzal a nagy koronggal); nagyon szeretem a gumiasztalt és úgy általában az ugrálást; imádom az előre bepácolt és kisütött husikat (pl. sült pipicombból - de alsó és felső együtt ám! - simán bevágok kettőt-hármat); szeretek vízitúrázni (pl. a nyáron kenuval azt a Mulya-Gyávát nyomtam le Lajos bácsival, az Istennel, akit a földön eccerűen kormányosnak szoktak nevezni); szeretek játszani, főleg reggeldélbeneste és mindenkor, anyávalapávalésafiúkkal meg mindenkivel, vonattalautóvalgyönygyökkellabdávalBABÁval meg mindennel, otthonjáccótérenparkbanapamunkahelyénvendégségben meg mindenütt. Ja ajándékot kapni és kapni is öröm, azt is jól viselem.

Másik nagy hír, hogy ősszel ovis leszek és a jelem a szivecske lesz. Ennek megfelelően már most komoly szivecske kultusz kezd kibontakozni nálam.

 

Békés boldog Karácsonyt kívánunk Mindannyiótoknak, akik még idelátogattok, akik néha idegondoltok és mindenki másnak! 

Balatoni fürdés, igaz, kádban, de a parton a züllők utánam koslatnak és nem videóznak...

"Apa páncélban tojta van szejintem!" - leptem meg Apát napokkal ezelőtt, mikor beszaladt velem a munkahelyére, dicsekedni, naná. Mellékesen valamit írt, megbeszélt és intézett, de ezek mind ürügyek voltak arra, hogy én is ott lehessek. Apa pedig megengedte, hogy lepecsételjem a páncélszekrényét a vonatommal, de elmondta, hogy ott bent "fontos dolgok" és "titkok" vannak. Boribon óta pedig köztudomású, hogy ha titok, akkor tojta és ajándék és vendégek.

Ott lappangott valami titok a levegőben egész héten... sok szó esett róla, hogy hamarosan "kettő éves" leszek. Aztán egy napon Apával felkerekedtünk és nekiindultunk a már emlegetett kilátónak, hogy addig Anya szorgoskodjon egy kicsinyég. Visszatérve körbejártuk a szomszédságot, és egybetrombitáltunk mindenkit. Mire visszaértünk, hűvös szél kerekedett, csepergett az eső. Mikor bementünk a kisházba, ott is félhomály fogadott, az asztalon egy tortával, rajta két gyertya... körös-körül sok-sok lufi, rögtön elkezdtük kergetni őket Zotya barátommal, aztán a többiek is megérkeztek. Sokszori kísérlet után végül egyedül elfújtam mindkét gyertyát. Előkerült még egy torta, s mindenkit megkínáltam belőle. Játszottunk egy jót, majd mindenki elment. Ekkor bontottam ki az ajándékaimat s hosszasan játszottam velük, úgy kellett ágyba imádkozni utána. Másnap délután a züllőket összetereltük kerti hússütögető parti ürügyén, s így tovább folytatódhatott a közös móka.

Lufiiiiiiiii!!

Fúúúúúúúúúj

Kissé viharvert torta

Sokan

Hárman

Bontani jó

Kolonc, Pattancs és a teadélután izé -este

Két nappal az enyém után van Papapa születésnapja, ő néhány évvel korábban született, mint én. Közösen ünnepeltünk egy hatalmasat, tortával, gyertyával, ajándékkal, ahogy kell.

Ünnepeltek

Budaörsi (nem bostoni) teadélután

Homoki karate

És egy kis videó:

Hazatértünk a csavargásból, bár ami engem (is) illet, szívesen maradtam volna még... mikor elhagytuk a "kék Balatont", elpityeredtem. Alig várom, hogy újra mehessek!

A borongósabb, hűvösebb időnek hála többet vándoroltunk, mint előző héten, noha mióta közelebbi barátságba kerültem a hátihordozóval, szívesen potyázok benne egy-egy jártányit. Nézelődtünk a már jólismert kilátóból, ahová először két nappal születésem előtt látogattam el. Meglátogattunk templomromot, ahol gyíkot kergettem, geoládát megleltem.

"Láda ott kő alatt!" - és lám, tényleg...

Nagyot sétáltunk és játszótereztünk a hajdani veszprémi vidámpark helyén létesült parkban, a ládakeresés itt sem maradhatott el.

A vonatozás itt sem maradhatott el...

Hintapalinta

Potyázás Apaháton

Sétáltunk vonatsín mellett is természetesen, s ha már, itt is rástartoltunk egy ládára. Ha errefelé vetődtök, kedves olvasóim, ne hagyjátok ki a vilonyai Varga Malmot, melyet hajdani tulajdonosainak örököse szerzett vissza s próbál megmenteni az enyészettől. Nekem persze a kis tavak, vízesések és hidak tetszettek legjobban, nem beszélve a cicákról. A házigazda két és fél éves kislánya külön idegenvezetést tartott nekem.

A szomszédsággal továbbra is nagy haverságban állok, Zotyán kívül most Ákos, Andris, Botond és Kolos szórakoztattak. Hiába no, én vagyok az egyetlen leány a vidéken, ahogy ezt az anyatársak már pocakos korukban állítólag megjósolták. És Gazsi még itt sem volt...

Visszatértünk a nagy tó partjáról, izé, a kis háztól. A nagy tavat most csak röpke pillantásra méltattam, nem fürödtem benne. Leginkább azért alakult így, mert a szomszédban lakó Zotya sokkal jobban érdekelt, mint holmi nagy víííz. Főleg, mert medencézhettem is, sőt... Azért a züllők sosem engedtek minket szabadon, aszonták, a pasizással még várhatok. Pedig Zotya nagyon jóképű legény ám...

Azért egy ládát is útbaejtettünk egyik nap, végigsétálva Csopakon. Ez tetszett nekem is, mert az egyik állomása egy gőzmozdony volt. A züllők persze megint elfelejtették eltenni a fényképezőgépet, bezzeg, mikor Zotyázom, valahogy mindig a kezükbe akad...

Guggolva szeretek fürödni

Zotyával henyélünk

Együtt még enni is jobban esik

Első és váratlan találkozásom a nutellával rövidebbre sikerült, mint szerettem volna

Hazajövet után szaladtunk ismét Dédzüllőkhöz, ahol a kert, hála Nagyapának ("Napaja"), zöldell dúsan. Folyamatosan dumáltam, élveztem a motoromat (végre eltalálták a züllők az ízlésemet hehe), és mindent megmutattam Dédiéknek, el is meséltem. Igyekszem mindenkit bevonni a társalgásba, Tücsök kutyától kezdve a társaság összes tagján át Varjúbáb barátomig. A szókincsembe a züllők meglepetésére beépült a "fontos dolog" és a "szerintem". A kövek miatt göcsörtös utat pedig "mérges kövek"-nek hívom.

4 generációs kép: Nagymama, Dédi és én a szedrezős öltözetemben, Anya fotóz

Motorra fel!

Holnap pedig visszamegyünk a nagy vízhez és ott tolongunk egészen szombatig... Züllők valamit forgatnak megint a fejükben, már nincs sok esélyük előttem tárgyalni bármit is, nagyon óvatosak, de annyit elcsíptem, hogy gyertya, meg lufik, meg gyerekek. Tetszik :-)

Készült itt egy hosszú beszámoló sok-sok képpel, ám a melegnek köszönhetően visszaérkezésünkkor egyszerre mondott csődöt a monitor és kezdett rakoncátlankodni a router, Apáék tekintete igen felhőssé vált, felhőt amúgy nem nagyon lehetett látni úgyse az utóbbi időben. Így a képek feltöltése erősen bizonytalan, elképzelhető, hogy azokat csak később láthatjátok, kedves olvasóim.  Szerencsére a router összekapta magát egyelőre és megengedte, hogy az összes kép felkússzon. Íme:

Indulás: úrhölgy kalapban utazik...

Fantasztikusra sikeredett az elmúlt hetünk, különös tekintettel a megdőlő hőmérsékleti rekordokra. A Mályi-tó partján vészeltük át e napokat, ahol esténként, hála a hűvös bányatónak, kellemesen lehűlt a levegő. Egy üdülő közepén pici faházban laktunk, elénk tették az ennivalót naponta háromszor, én is jókat tudtam pancsolni a gyerekmedencében és még haverkodni is volt alkalmam bőven.

Indulhat a nap!

A fürdés Apával lesz pancsi

Hinta Zsombi haverral

Három jópajtás (csak a vonataimat oda ne kelljen adni!!): Barnus és Zsombi körében

Esti duhaj a tóparton (a söröm narancslevem lemaradt a képről...)

Nem beszélve arról, hogy a tó túlpartján ott a Budapest-Miskolc vasútvonal, sok-sok vonattal. Nem győztem kiabálni, hogy „személyvonat!” „tehervonat!”, „gépmenet!” Nem maradhatott ki a kisvonatozás sem, a Diósgyőr-Garadna szakaszt két részletben alaposan bejártuk, nagyon élveztem az alagutazást, a völgyhidat és a sok-sok dudálást, persze itt is jókat barátkoztam. A kedvemért a Kisvasúttörténeti Múzeumot is megnéztük Garadnán.

Kisvasutas nagyhuncutok

Nem, nem divatbemutató, hanem deszkadöngető a garadnai kisvasútmúzeumban

Ellátogattunk Bükkszentkeresztre, ahol először begyűjtöttünk egy ládát, aztán tettünk egy nagy sétát, én a háti hordozóban kornyadoztam, míg Apáék a Holdviola tanösvényt járták be.

Hét végén Anya nagynénijét, Sziszit látogattuk meg Miskolcon, az Ő jóvoltából még a Bükk-fennsíkra is feljutottunk, a napot pedig pingyomi slambucfőzéssel zártuk. Ebből jócskán kivettem a részem, a kisház összes slambucnak való tésztáját megtörtem.

Kislány a Nagymezőn

"Apa tenni Lilla nyakaja dzsíípp" avagy Lány GPS-szel

Ingyom... Pingyom

Salmbucasszonyok

Sajnáltam, mikor végetért a móka, jövőre talán újra?

Búcsú Barnustól...

Puszi Zsombitól 

Ma Dédapával és Dédmamával találkoztam, mert örömünkre újra meglátogattak minket, s maradnak is még jó darabig. Hamarosan újra meglépünk ebből a forróságot árasztó betontengerből, amíg Apa szabija tart, de ígérem, mielőbb beszámolóval jelentkezem!

Kiválóan hoztam a tankönyvet, ahogy azt illik: 3 nap lázongás után a 4. napon láztalanul ébredtem, estére megérkeztek a halvány rózsaszín kiütések az arcomon és a törzsemen, egyik felkaron. Szerencsére nem viszkettek, egyáltalán nem zavartak mindennapi teendőimben. Mára már nyomuk sincs. Hétvégén Ercsibe és Kőbanyára is ellátogattunk, mindkét helyen elbűvöltem a nagyzüllőket szokás szerint, különösen, mivel egyre többet beszélek, néha olyan szavak bukkannak elő, amiket hónapokkal azelőtt hallottam. Holnap útnak indulunk, irány Mályi! Ha visszajöttünk, mesélek ám!

Jöjjön pár kép:

Fürdés Apával

Körben áll egy kislányka...

Mamama segít nekem tejszínhabot verni

Anya lazsál, de én jépatojtázok (a tejszínhab naggggyon finom rajta)

Hétfő hajnal óta lázongok, 38,5-39 és még feljebb. Emellett köszönöm, jól vagyok, alig nyűgösebb, mint máskor, csak lázat mérni ne kéne meg ezeket a szirupokat inni. Az még rendben, hogy nincs eper- vagy narancsízük (a kőbányai eperültetvény lelegelése óta szakértőnek tekintem magam), de attól még lehetnének ihatóak. A lázamat viszont nagyon jól levitték pár órára, a kúppal ellentétben. A kis adagolófecskendővel nagyon jó játszani, esetleg különböző irányokba célozni vele, kivéve a számat. A napi 2-3 fürdő ellen nincs kifogásom, főleg, ha Anya vagy Apa is beülnek mellém. Anya valami háromnapos lázat emleget, már a második napon vagyunk túl (mert a számolás már megy, kis segítséggel tízig). Aszonták a züllők, kalapot emelnek előttem, amiért így bírom.

Így bírom:

Kukucs

...a szám mostanság! Az utóbbi két hétben elképesztettem a züllőket közlékenységemmel, mindenhez, ami köröttem történik, megjegyzést fűzök, legtöbbször elmesélek. Egyesek nem átallanak emiatt Narrátorkának becézni. Minden nap előkerül jó pár olyan, számomra új szó, melynek hallatán tágra nyitott szemmel merednek rám, majd örömujjongásban törnek ki. A ragokkal egyelőre nem sokat foglalkozom, de így is kiválóan megértetem magam^*, legalábbis a közvetlen környezetemmel, akik ingyen tolmácsolnak is, ha arra van szükségem. Általában nem veszem igénybe a szolgáltatásukat, rég nem látott ismerősök vagy idegenek előtt nem blamálom magam.

*: valahogy így: "Anya Lilla vesz ki ágy belőle/onnan!", "Lilla/én abból leves kér", valamint sűrűn használatos a mellett, alatt, fönt, föl, le, együtt, vele, ketten is. És holnap még több, és holnapután...

Mondókákat, dalokat folytatok, befejezek, elkezdek, és nagyon sokszor kérek ismétlést. Gazsival jól kiegészítjük egymást.

Hopp, Gazsival továbbra is igen jól megvagyunk, bár gyakoribbak a birtokvillongások. A züllők ki akarnak néha cselezni egyformának tűnő dolgokkal, azt hiszik, ez így menni fog, pedig mi tudjuk, hogy az igazi mindig az, ami éppen a másiknál van. Ennek érdekében szépen kérünk ("kéééjeek labdát/kártyát/aaaazt"), megpróbáljuk elterelni a figyelmet (a másikét: "Csereeee! néééz könyv, labda, aaaaz adok!", a züllőkét: "Brühűűűűűűűű" - hát nem látod, hogy itten igazságtalanságok érik gyermeked??), megpróbáljuk elragadni az áhított tárgyat, az utóbbi akciónak mindig "brühűűűűű" a vége valamelyik fél részéről.

Nem töltünk sok időt itthon, a hátizsák rendszerint éppen ki- vagy bepakolás alatt áll. Kőbánya, Pozsony, Budaörs között ingázunk, egyszer egy kis Balaton is becsúszott, ahol végre én is bemerészkedtem a hullámokba. Hullámok azok voltak, jó nagyok, de engem ez sem rettentett vissza attól, hogy megszeressem ezt a nagy vizet. Balatonalmádi és Csopak egy-egy strandján is gondoltak a picikre, feltöltöttek egy-egy kisebb öblöt, így mi is merészebben lubickolhattunk. Almádiban a strand játszótere is parádés. ,Anyáék pedig odáig lustultak, hogy elfelejtették elvinni a fényképezőgépet, úgyhogy a pillanatokat nem tudták megörökíteni. Javíthatnak még, mert a közeljövőben, Apa szabadsága alatt lesz megint alkalom tavazni.

Itt és most egyelőre a pozsonyi képekhez férek hozzá, hogy a kedves olvasók képéhségét kielégítsem :-) Két héttel ezelőtt jártunk ott, természetesen vonattal, már jó előre mondogattam, hogy menjünk, s hogy a vonatnál Tata várjon. És így is volt. Aztán nagyon gyorsan elrepült az a pár nap, voltunk sok helyen, erdei játszótéren, patak mellett, tó partján etettünk kiskacsákat, könyvesboltokban barangoltunk, belvárosban futkároztunk (szinte az egész belváros sétálóutca!), a zanyák kávéztak, mi almás sütit ettünk kicsi villával, színpadra másztunk, pocsolyában tocsogtunk, na és együtt játszottunk, jó sokat. Valahogy így:

Várjuk a buszt

Lovastorna

Erdőszéli Gazsi

És itt az erdőszélen négy (!) ilyen játszótér van...

Banánstaféta

Fürdőshow - morzsák

Kosztosok

Pocsolyázók

Azúgyvoltkéremszépen, hogy Tata (gyk: Gazsi édesapja, Martin) kijelentette, eljött az igenelés ideje. Eddig ugyanis Gazsival a nemetmondást gyakoroltuk. Emellett bólogattunk, ezt néhány hete felváltotta az "ühümmmm", néha-néha "eheeeee". Az "igen"-től viszont igazi női módra tartózkodtam mindezidáig, hogy Gazsi miért tartózkodott, arról őt kéne megkérdezni. Tata rendszeresen skandálta, hogy "ánó, ánó, igen, igen", hogy mindenki megtalálja a fogára való változatot, s közben néha beiktatott pár harsány "hurrá, hurrá"-t, a társításos tanulás jegyében. A módszer tudományos elemzésére független szakértőket várunk, a tények: eleinte tétova "ánó"-k után tegnap többször is "igen"-t mondtam. Zárójelesen megjegyezném, hogy a kívánt válasz kulcsa a jó kérdésfeltevés, tudnék példákat is mondani, de nem volt rá kellő igény, ejnye.

A tegnapi nap arról is nevezetes, hogy először pisiltem bilibe. Aztán még arról is, hogy elkezdtem ragozni: "babája, nyakaja, feje, epeje (epre)", "jépát" (répát). Este elalvásnál pedig első alkalommal fordult elő, hogy (természetesen cici után) bekéredzkedtem az ágyamba ("Lijja ágy"). Anya a hátamat simogatta, majd megfogtam a kezét, magamhoz húztam és így szundítottam el. Mozgalmas nap volt ez (is).

Helyzet, az van, szerencsére jó. Mi is vagyunk, kis család, nem többen egyelőre, nem kevesebben. Sokfelé zajlik mostanság az életünk, bizony, jócskán elfáradok, mire ideszökhetnék a géphez (már ha éppen van gép, amihez szökni lehet). Nem baj ez, de kevés így az írás. Ha nem zargatnátok, Kedves Olvasóim, lehet, hogy már sutba tettem volna párszor ezt a billentyűzetet, de sürgető soraitok mindig visszarántanak, köszönöm!

Nem is tudom, hol kezdjem. Dehogynem tudom, itt, Kőbanyán, mert most éppen itt vagyunk :-) Jártunk Balatonnál, Mátrában, Pozsonyban, Ercsiben, itt Kőbányán, némelyütt többször is. Legkevesebbet talán éppen kis otthonunkban lakoztunk az eltelt közel másfél hónapban. Ha otthon leszünk és annál a gép(ek)nél, ahol a képek vannak, akkor kicsit szemléletesebb beszámolóval tudok majd szolgálni.

Kb. 85 cm, 10.75 kg számokban a jelenlegi állás, egyébként hozom a formámat, azaz ennivaló márnemisolyanpici lány volnék továbbra is, ezt elfogulatlanul állíthatom. Mostanában azzal foglalatoskodom legtöbbet, hogy a környezetemmel szóban is megértessem magam, s miután egyre jobban megy a dolog, egyre nagyobb hévvel folytatom a nyelvújítást. Tőmondatokat használok, de pár 3-4 tagú is becsúszik már. Egyelőre vegyesen használom a korábban is megtanult hangutánzókat, állathangokat, közösen kialakított jeleinket az újonnan elsajátított szavakkal, de az utóbbiak egyre nagyobb arányt képviselnek. Zömmel főnevek, de újabban igék is ("eeement", "toj" /tol/, "gyeje" /deje/, guri, úsz, esz, isz stb.) , a melléknevek közül a "nagy-kicsi" páros, a színek közül a piros, a kék és természetesen a lila, no nem mindig helyesen. A számolás továbbra is "egy-egy-egy", némi vezetéssel "egy-kettő-három", aztán hat és "nyóc", a kedvenc. A "tánc" egyszerre jelent zenét, táncot és fodros ruhát, szoknyát.

Ügyesen és jó étvággyal, kanállal, villával eszem, pohárból iszom, immár búváröltözetet sem kell viselnie a környzetemnek. A kezemet magam nyújtom oda törlésre vagy önállóan megtörlöm. Kedvenceim a rizs (barna is) és a tészta, anya ezekhez mindenfél dolgot szokott társítani, hogy megegyem, úgymint spenót, brokkoli, tök stb. A borsó, répa, kukorica, karfiol önmagában jöhet, a paradicsom és az uborka nyersen is. Hja, és az "epej" a mostani listavezető. Joghurt magában ízlik.

Motorozni nem nagyon szeretek, szaladgálni annál inkább, aztán megunom és anya karjában folytatom a sétát. Lépcsőn felfelé egyedül megyek, lefelé egyik kezemet fogni kell. A napokban kezdtem próbálgatni az ugrást. Az ágyamból nem mászom ki, mert három rácsot kivesznek a züllők nappalra, ott közlekedem.

Alvásügyben nagy változás nincs: az éjszaka első felét a kiságyamban töltöm, addig anyáék a másik szobában durmolnak, majd hajnalban (2-4 között) ébredek, ekkor anya átjön és a nagyágyon alszunk tovább. Az esti elalvás egyáltalán nem, a hajnali, reggeli ébredés ritkán képzelhető el cici nélkül, ám napközben megesik, hogy nélkülözni tudom.

Legkedvesebb játékaim még mindig vonatok, őket követik a könyvek, rajzolás (csigavonalat rajzolok, autóba utasokat, stb), tánc, mese... Apával néha kijárunk a Nyugati pályaudvarra vagy a Ferencvárosi rendezőre, természetesen villamossal, és nézzük a vonatokat. Vannak már ismerős vasutas bácsijaink, akik lelkesen köszöntenek minket, én is lelkesen integetek nekik. Anyával vonattal mentünk Pozsonyba, a két és fél órás vonatutat oda és vissza is nagyon élveztem, de az már egy másik történet.

És persze "Dzsidzsííííííííííííííííííííí" (Gazsi), akivel nagyon összenőttünk mostanság. Sok-sok időt töltünk együtt, hol itt, hol ott. Vannak néha harcok egy-egy játék birtoklásáért, de nagyokat viháncolunk, ölelgetjük egymást, kézen fogva sétálunk, táncolunk.

Hmmm, és még mennyi minden, ami nem jutott most eszembe...

Ha idáig jutottál az olvasásban, hű olvasóm, akkor egy feladvánnyal zárjuk (Kispapától véve az ötletet :-). Vannak olyan szavaim, amik nagyon távolról emlékeztetnek az eredetijükre, ezt próbáljátok megtippelni, ha kedvetek adja! Az egyik az emics, a másik a csincsi (ennek két jelentése is van, a züllők máig találgatják, mi közük van egymáshoz igazán). 

Anya szereti ugyan a vonatokat, sokat utazott velük, amiért én nagyon irigylem, ám időnként előkapja a babáimat, hogy azzal is játsszunk. Na jó, ha már előkerültek, jól elbohóckodunk velük, de azért magamtól ritkán vetemedem ilyesmire. Esetleg akkor, ha utasok kellenek a vonatra. A vonatok után legjobban a cipőket szeretem, cipőboltok kirakatait anyát is megszégyenítő ideig képes vagyok csodálni, főleg, ha színes topánkák illegetik magukat a gyanútlanul arrajáró nőszemélyeknek. Legutóbb Anya kimosta a nyári szandálját és látszólag teljesen véletlenül (khm... khm...) éppen az ágyam mögötti fűtőtestre tette. Nekem pedig pont az ágyamban akadt dolgom, így adódott, hogy tüzetesebb vizsgálatnak vessem alá az említett lábbeliket. Rögtön tudtam, hogy csak Anyáé lehetnek. Anya azóta is döbbenten töpreng ezen. Apa szerint ezen nincs mit csodálkozni: 1. zseni vagyok 2. melyik pasi venne fel magas sarkú szandált 3. cipővel ágyba lépni tilos. 

"Anya cipci Lijja cipci!"

Ma egyébként csudijó napom volt, a napok óta tartó b(t)akony is enyhülni látszik, no meg egész nap a kertben játszottunk dolgoztunk (öntöztünk, hervadó jácintot szedtem, bogaraztam) Mamamával, Papapával és Vera nénivel, akit egyből a szívembe zártam és nem is akartam elengedni. Apa szerint Mamama és Vera néni egy helyen tanulták a pedagógiát. Itt értetlenül néztem, erre Apa aszonta, jól szeretik a gyerekeket. Hja, így mindjárt más. Erre aszonták, néha tényleg más.

Olyan álmos vagyok, hogy ülve elalszom, pedig most tudnék blogot írni, mert az ősök iski vannak ütve, mint  a bárány a himlőtől. Annyi minden történt ma, hogy győzzem elmesélni.

Megint itt van Dzsidzsi, szóval reggel ébredés után az első utam már hozzá vezetett. Néztünk együtt könyvet, majd közös nagy reggeli következett.

Olvasunk

Aztán apa meg anya elkezdett készülődni, sejtettem, hogy ez azt jelenti, megyünk vala, de hová?! Eleinte nem sok kedvem volt az utazáshoz, így a kocsiban tartottam egy kis hangerőpróbát. Az a baj ezzel a maxigázos hangerőfitogtatásos züllőneveléssel, hogy roppant fárasztó. Most is, mire felfogták volna szegénykék, hogy mit rontottak el, addigra elálmosodtam a nagy magyarázásba és akkorát aludtam, mint a télikabát. Nem könnyű manapság tanítani...

Ébredés után egy csomó ember és gyerek között találtam magam. Némelyik gyerek egész ígéretesnek tűnt, így eldöntöttem, hogy ideiglenesen félreteszem sérelmeim felemlegetését és elmerülök a közös játék és a nagy csoportos étkezés örömeiben. Volt a társaságban egy Csaba királyfi, úgy tűnik ő is rendes vonatista, mert egész csomó favonattal érkezett a zösszejövetel helyszínére. Voltak kisebb afférok is, de többnyire jól jöttem ki a dolgokból és a végén nem is volt kedvem eljönni. Persze ebadta züllők megint elfeledtek megkérdezni és bepakoltak a kocsiba, ígérve fűt, fát, ..., lovat, nyulakat, tyúkokat, kakasokat, malacokat, meg még ki tudja, mi mindent. Úgy gondoltam, ha ennek a fele se igaz, akkor is marad még érdekes dögivel, így napirendre tértem az újabb szülői túlkapás felett.

Levi fogott egy szép fiatal levelibékát..., én megcsókoltam volna - hátha, ki tuggya - , de az ősök azt mondták, mire megyünk most egy királyfival? Túl nagy lesz a korkülönbség...

Egy lesifotós(om)

SzempillásPanka

Teccik ez a dudálós hinta. Tutúúúúúúúúú, lökjetek már irgum-burgum

Oszt képzeljétek: több, mint a fele igaz volt, sőt még több is, mint az egész (remélem, ezt értitek, hogyan jön ki...!). Az mondjuk annyira nem tetszett eleinte, hogy anya felpattant egy lóállat hátára (később már inkább csak az nem tetszett, hogy ezt nélkülem tette),

Anya westernlózik...

Ni, paci...

de amikor Vicus kezelésbe/kezeibe vett és körbevezetett a birodalmon, gyors ütemű megbocsátásba kezdtem.

Láttam:

• lovakat (egy-egy-egy-sokat)
• csikókat (egy-egyet)
• kutyákat (egy-egy-egy-egy-négyet)
• kismalacokat
• nagymalacokat (szerencsére útközben az utakon részeg nagymalacokokat nem), köztük egy japán csüngő hasút, amit valamiért kínainak neveztek - földrajz dugó?!)
• kisnyulakat (egy-egy-egy-egy-egy-nagyon sokat, különböző korú almokat)
• naaagynyulakat
• cicákat
• tyúkokat
• kétnapos naposcsibét
• kacsákat
• szürkemarhákat

Ott... 

Simogattam nyuszit is...

Etettem:

• tyúkokat
• kacsákat
• lovakat csikójukostól

Képek majd később, mert a shock élménytőőőőőőőőőllllllllll, hóóóóóóó-psssszt

Kazalramászós (a gyengébb idegzetű rajongók miatt nem teszem be, hogyan ugráltunk le...)

Megvót.

Fel, törekvő ifjúság (mostanában képek gyűjteménye)

Na csak sikerült az ősök éberségét kijátszanom és egyszer idejutni a számítógéphez. Annyi minden történik mostanság velem és körülöttem, hogy nem is tudom hol kezdjem mesélni. Illetve tudom, mert naná, hogy a kedvenceiről beszél az ember gyereke még így 20 hónaposan is. Mondom beszél, mert egyre többet beszélek is. Persze beszéltem én eddig is, de a zősök szemében egyre gyakrabban vélek némi halovány értelmet felfedezni, ami talán arra vall, hogy ők is értik néha amit mondani akarok. Persze nem mindig. Szerintem az is lehet, hogy a hallásukkal baj van. Hallottam valami szelektív hallásról. Apa szerint nekem is az van, mert általában nem akarom meghallani azt a kérdést, hogy van-e valami a pelusban. Pedig hallom én, csak nincs kedvem válaszolni, mert akkor gerincre vágnak és kezdődik a szokásos pelenkázós tortúra. Ha nekem szelektív hallásom van, akkor ez biztos valami örökletes dolog, mert például apa meg anya is nem akarja időnként meghallani, amikor a monitorra mutogatva közlöm velük, hogy sihuhuhu, sihuhuhu. Pedig napnál is világosabb, hogy mit akarok ilyenkor.

És ezzel vissza is értem a kedvencekhez, amiről az imént akartam írni... Kiskorú olvasóim nyilván már tudják, de azért a felnőttek kedvéért is leírom, hogy a kedvenceim a VONATOK! Na jó, lehet villamos is, csak az a lényeg, hogy zárt pályán közlekedjen. Minden villamosra azonnal fel akarok Lijja csüccs-ölni de legszívesebben olyanokra, amik valamelyik pesti pályaudvar irányába zötyögtetnek. Sajnos még csak kettőt sikerült behatóbban tanulmányoznom. Az egyiket valami Tejföl bácsi építette, aki tornyokat is szokott építeni egy olyan városban, ami nagyon étvágygerjesztően hangzik: Szia rizs (de lehet, hogy Pá? valami ilyesmi) Ezt már messziről megismerem El Combínó barátommal közelítve, de a héten a fradira is kimentünk apával. Ha tehetném, akkor én minden nap mennék vonatokat nézni, de ez a fránya szelektív hallás... Apa időnként nem hallja, hogy mit akarok. Pedig a vonatok közt remekül érzem ám magam.

A züllők szerint ők rontottak el valamit. Mesélik, hogy tavaly nyáron egy barát azt mondta nekik a Vasúttörténeti Parkban (jajj, azt is imádom, több mint 4 óra után is 7ökör kell a kivontatásomhoz, mert nálunk nem járnak olyan hatamas mozdonyok mint ámerikába, amiket a jutúbon szoktam nézegetni), "ha egy gyerek feje odakoccan a sínhez, akkor vasútmániás lesz". Apa úgy vélekedett, hogy ez az ő kislányánál (tehát nálam, ha valaki nem tudná követni) eccerűen nem jöhet be. És odakoccantották. És bejött! És most sihuhu, sihuhuhu, sihuhuhu... és sihuhuhu, sihuhuhu.

Jönnek, nem lehet nyugtom tőlük. Majd még írok...

...és akkor Anya és Apa gyanútlanul kisétáltak az ajtón, kiöltözve óvakodtak, annyira próbáltak elszökni Judit nagynéném elől, hogy engem itt felejtettek. Éppen azon gondolkoztam, hogy erőteljesebb hangot adjak a nemtetszésemnek, amikor rádöbbentem, egy kedvenc nagynénit nem illik csak úgy itthagyni. Na szép, ha a züllők ilyen pofátlanok, rám marad a feladat, hogy szórakoztassam. Ajtócsapódás után indítottam is a bulit! Tanítottam a tetát vonatozni, sínt építeni. Fejlesztettem rajzkészségét: rajzoltattam macit, Apát, vonatot, pulykát s még sok mindent. A műértelmezést, absztrakciót se hagytuk ki, azaz én is húzogattam a ceruzát a papíron. Mikor láttam, hogy kicsit unatkozik már, bekapcsoltam a Kisvakondot, az nekem mindig bejön, gondoltam, hátha neki is tetszik majd. Vendégül láttam vacsorára frissen sült tökmagos-napraforgós kenyérrel s más földi jóval, sajtból például nem hagytam, hogy túlegye magát, inkább beáldoztam a pocakomból egy kis tárhelyet. A pezsgő megmaradt, mert sajnos nem szereti. Egy szó, mint száz, szerintem jó házigazda voltam, de be kell vallanom, nem volt nehéz dolgom Judit tetával. Remélem, a vendégnek is ez a véleménye :-) Mikor az ősök hazaértek, némileg sunnyogva (valószínűleg rájöhettek, nem volt szép dolog elmenni akkor, amikor látogató érkezik),  nagy egyetértésben találtak minket.

Kellemesen elfáradtam, s mindenki meglepetésére reggel 6-ig aludtam (ilyen 4 hónapos korom óta nem fordult elő)! Akkor azért jeleztem Anyának, hogy szívesen fogadnám őt a nagyágyban és egy kis cicit, majd szunyókáltam még másfél órácskát. Anya állítólag hajnalban belopózott és az életjelenségeimet figyelte, nem tudott aludni... Hiába, nem egyszerű ezeknek a züllőknek a kedvében járni. Talán ideje lenne, hogy Anya is átaludja az éjszakát és ne zargasson holmi bejárkálásokkal, nem?

Gazsi gipsze miatt picit kevesebbet tudunk mozogni, de kiválóan elfoglaljuk magunkat és egymást. Rajzolunk, ülőfocizunk, ülőautózunk. A hintalovazás és a motorozás törött lábbal sem lehetetlen. Aztán én jól kirohangálom magam a kertben.

Ha már ülősport, akkor sakk:

Pályakijelölés

Villámsakk

Lassítsunk egy kicsit!

Szétziláljuk a védelmet

Döntő lépés

Ma megismerkedtünk a ház primadonnájával is. A korát ugyan illetlenség megkérdezni, de Nagymama elmesélte, hogy mikor Anyáék hárman lányok majdnem olyan picik voltak, mint mi most, a Primadonna már ott figyelte minden lépésüket. Elmondani ugyan nem tudta, mit műveltek a kis lurkók otthon, de táncolni csak akkor volt hajlandó, ha mindenki jól viselkedett. Gazsinak és nekem természetesen egyetlen primadonna sem képes ellenállni, az pedig nem is kérdés, jók voltunk-e aznap, így aztán nekünk vígan táncolt az örökifjú hölgy. Nem győztük utána kiabálni, hogy "néni, néni, tá, tá", Réka és Anya pedig alig győzték ropni a táncot... jót mulattunk ismét.

Vajon ma fog táncolni?

Ismerkednék...

Azt csiripelték itt a madarak, hogy Anyáék este színházba szándékoznak menni. Én szívesen megyek velük, csak azt nem értem, miért hívták meg kedvenc Judit nagynénémet hozzánk, mikor üres lesz a lakás?!

Apa addig rakosgatta a síneket és tologatta a vonatokat, míg nekem is kedvem támadt hozzá. (Megsúgom, Papapának is...) Immár én vezetem az építési munkálatokat, Apa csak lezárja a különböző irányba tartó sínkígyókat és segít visszarakosgatni a pályát tévesztett szerelvényeket.

Nemcsak vonatozom ám, hanem rendszerint megetetem, pelenkázom, hintáztatom, lovagoltatom, motoroztatom kedvenceimet, s ha elfáradtak, összehozom őket egy kis kvaterkázásra, aztán alvást vezénylek nekik: betakargatom őket a takarómmal és megsimogatom őket, dudorászok nekik egy kicsit. Rajzolok és rajzoltatok folyton-folyvást, már engedelmesen betartva a papír határait. A könyvnézegetés így mostanában visszaszorult egy picit első számú kedvtelésből. Gyakran kérek zenés kíséretet, legjobban szeretem, ha Apa gitározik, hallod, Apa?

Szegény Gazsit két napig 39 fokos láz gyötörte, alig csillapíthatóan, míg mára enyhült a kór végre. A züllők ezt nem várták meg, tegnapelőtt este elmenekítettek Kőbanyáról, hátha még megúszom. Utolsó nap még portyáztam egyet a kertben, de erről meséljenek inkább a képek:

Nem a farsangi jelmezem, csak Tücsök kutya labdáját öleltem szorosan

Mehetünk portyázni, Anya!

Vagány ez a motor, még egy picit nőnöm kell hozzá, vagy keresek egy vagány srácot